Termékek Menü
0
06-30-211-82-37

A melatonin - a nyugodt alvás titka

 A testépítésben mint azt már tudjátok, előző cikkeim alapján, nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő regenerálódásra.

Sokan küzdenek azonban alvási problémákkal, ezáltal nem tudják megfelelően kivitelezni a másnapi edzést, sőt szinte semmit, mivel fáradtak, nyűgösek és erőtlenek lesznek. A megoldás: melatonin.

Számos táplálékkiegészítő forgalmazó gyárt melatonint, többek közt az Optimim Nutrition és a Twinlab

A szervezet alváshormonja, a melatonin megfelelő működése az egyik előfeltétele a nyugodt alvásnak és a kiegyensúlyozott életkilátásnak.

Ez a hormon nemcsak az álmunkat hozza meg, hanem egyike az eddig felfedezett legerősebb antioxidánsnak. A gondot csupán az jelenti, hogy termelődése a szervezetünkben már a serdülőkor körül csökken, majd az életkor előre haladtával szinte teljesen megszűnik.

Ez adhat magyarázatot arra, hogy idősebb korban miért küzdenek egyre többen alvászavarral.  A hatvan évnél idősebbek 60 százaléka el- és átalvási gondokra panaszkodik, ami nagyban rontja az életminőségüket.

A probléma azonban a stresszes életmód miatt már a középkorosztály számára sem ismeretlen állapot.

Az USA-ban a melatonin-készítmények – főként kapszula formájában – mintegy 15 éve megtalálhatók minden bio-boltban és szupermarketben. Európában viszont a szakemberek azt mondják, hogy hiányoznak a melatoninra vonatkozó hosszú távú vizsgálatok.

Egyes jelek pedig arra mutatnak, hogy ha mesterségesen kezdjük adagolni, akkor a szervezetünkben csökken a termelődése – más kutatások viszont azt igazolják, hogy inkább pótolni kell a melatonint, mint a hiánya miatt kimeríteni a szervezetünket.

Megfelelő táplálkozással legtöbbször külső pótlás nélkül is termelődhet elegendő melatonin a szervezetünkben.

Ha elegendő ananászt, almát, sárgaborsót, szezámmagot, paradicsomot, uborkát, és céklát, s minimális koffeintartalmú italokat fogyasztunk, akkor serkentjük szervezetünkben ennek a létfontosságú hormonnak a termelődését.

Az étkezés mellett lényeges, hogy kövessük a nappalok és az éjszakák természetes ritmusát. Azokat az enzimeket, melyek szerepet játszanak a melatonin termelésében, a fény és a fényhiány váltakozása aktivizálja. Eszerint a melatonin, este/éjjel választódik ki.

Hogy erre sor kerülhessen, ahhoz a testünknek napközben fel kell tankolnia elegendő fénnyel. Aki az éjszakát rendre átváltoztatja nappallá, annak bizony szembe kell néznie e hormonnak a hiányával, az alvászavarral, az immunrendszer gyengülésével, a stressz fokozódásával.

Ez a veszély a pilótákat, a légi kísérőket, az éjszakai műszakban dolgozókat, a zenészeket, a művészeket, s a túl sok éjszakát átmulatott embereket érinti elsősorban.

Kutatások igazolják, hogy a melatonin aktivizálja az álmodás képességét és a mélyalvási fázisokat, amelyek lényegesek ahhoz, hogy reggel pihenten ébredjünk.

Felhasznált forrás: szabadföld.hu

Tartalomhoz tartozó címkék: Összetevők leírása