Termékek Menü
0
06-30-211-82-37

A táplálékkiegészítőkről

A testépítésben igencsak fontos szerepe van a táplálékkiegészítőknek. A neve is elárúlja, hogy ezek a termékek azt a célt szolgálják, hogy a helyes, megtervezett étkezést kiegészítsék. A táplálékkiegészítőknek rengeteg formája van. Kevesen tudják, hogy a multivitaminok és az ásványi anyagok is a táplálékkiegészítők táborát erősítik. Nem csak a fehérjék, tömegnövelők, kreatinok stb. tartoznak ebbe a körbe, hanem sok más dolog is.
 
 
Ezt azért fontos megemlíteni, mert sajnos rengetegen támadják a tápkiegeket, azzal a váddal élve, hogy egészségtelenek, károsak, és nem is tudnak róla, hogy ők maguk is használnak táplálékkiegészítőket. Természetesen ez a vád egyzserűen csak röhejes, mivel az információban szegény emebrek komolyan keverik az illegális szteroidokat és a táplálékkiegészítőket.
 
Csak hogy tisztázzuk, a kettőnek abszolút semmi köze egymáshoz. Ha az emberek kapszulákat látnak, és olyan felirat van a dobozon amit nem ismernek, rögtön gyanúsnak tekintik. Vegyünk példának egy tömegnövelőt. Miből áll? Nagyrészt szénhidrát és fehérje. Ezeket a dolgokat ugyanúgy megtaláljuk a táplálékokban is, amit napi szinten fogyasztunk. Annyi a különbség, hogy a tömegnövelő átlagban gyorsabban felszívódik, több tápanyagot tartalmaz, egyszerűbben fogyasztható.
 
Semmi egészségtelen nincs benne, ahogy egyik táplálékkiegészítőben sem. Fontos azért kiemelni, hogy ezek nem helyettesítik a szilárd étkezést. Kiegészítésnek jó egy fehérjeturmix, vagy egy tömegnövelő, de nem helyettesíthetjük 100%-ban az étkezést ezekkel. De nézzük meg sorban, melyek a fontosabb táplálékkiegészítők:
 
A multivitaminok és ásványi anyagok
Nem véletlenül az első, amit kiemeltem. Nem csak sportolóknak, napjainkban mindenkinek kötelező lenne valamilyen multivitamin készítményt szednie. Az élelmiszerekben sajnos már nem található meg a minimum, szükséges vitamin mennyiség sem . Ha kezdő testépítő vagy, az első dolog amit kötelező beszerezni, az a multivitamin. Enélkül nincs értelme más kiegészítőket használni, mert ez az alap. És hacsak nem egy nagyon erős multivitamin készítményt vásárolsz, akkor külön ajánlott C-vitamint is szedni. Ezek segítenek abban, hogy immunrendszered ne gyengüljön le, bírd ki a heti 3-4 edzést és őrizd meg az egészségedet.
 
 
 
A fehérjekészítmények 
A fehérje a testépítésben kulcsfontosságú. A nem megfelelő fehérjebevitel nem hozza meg a várt eredményeket. A különböző fehérjeporok segítenek abban, hogy fedezni tudjuk a szervezetünk napi fehérjeszükségletét. Ahogy azt az előző cikkekben megemlítettem, megkülönböztetünk tejsavó és kazein fehérjét. Edzés után előbbi, lefekvés előtt illetve a nap folyamán utóbbi ajánlott. Fehérjét ajánlott szedni bárkinek, aki intenzíven sportol.
 
 
A tömegnövelők
A tömegnövelő szedése értelemszerűen azoknak ajánlott, akik nagyobb izomtömeget szeretnének építeni. A tömegnövelők nagyrészt szénhidrátot, illetve fehérjét tartalmaznak. A tömegnövelőt edzés után kell használni, de a nap többi részében is megállja a helyét, az étkezések között. Olyan tömegnövelőt érdemes választani, ami nem csak egyszerű szénhidrátokat tartalmaz. Attől függően, hogy könnyen zsírosodunk-e, meg kell néznünk, hogy milyen a szénhidrát-fehérje arány. Egy nehezen hízó típus választhat egy 80% - 20%-os szénhidrát-fehérje arányú tömegnövelőt is (persze a százalák nem pontos mivel a tömegnövelő tartalmaz zsírokat is stb.)
 
 
A glutamin 
Ez az aminosav az, amelyet sok szempontból össze lehet hasonlítani a multivitaminnal. Ezt a táplálékkiegészítőt mindeki szedheti, függetlenül attól, hogy sportol-e vagy sem. A glutamin erősíti az immunrendszert, javítja a koncentrációs képességet, és segíti az izmok regenerálódását. Meg kell említenünk, hogy izomzatunk glutaminból raktároz el a legtöbbet. Ez az aminosav rendkívűl fontos a szervezetnek, főképpen az izomzatnak. Szedése bármikor ajánlott.
 
 
A kreatin
Az egyik legismertebb táplálékkiegészítő, tekintettel arra, hogy hatása szinte mindenkinél megmutatkozik. A kreatin ( a megfelelő táplálkozás mellett) segít az erő növelésében, és az izomtömeg gyorsabb felépítésében is. A kreatin mellé sok vizet kell fogyasztani (ez általában fel van tüntetve a dobozon is).
 
Mindenképp világossá kell tennem, hogy bár a kreatin valóban egy remek kiegészítő, csak akkor érdemes szedni, ha a többi dolgot már „rendbetettük” vagyis rendelkezünk egy megtervezett, helyes étkezéssel, rendszeresen járunk edzeni, és minimum egy multivitamint szedünk mellette. Fiatalok esnek gyakran abba a hibába, hogy az első táplálékkiegészítő amit megvesznek, a kreatin. Rossz döntés, mivel eredményket így nem fog hozni.
 
Az l-karnitin
Leginkább zsírégetés céljából használják, pedig több pozitív hatása is van, pl. késlelteti a fáradtságérzetet és segíti a súlyzós edzés utáni regenerálódást is. Edzés előtt és étkezések között érdemes fogyasztani.
 
 
A fentébb felsorolt táplálékkiegészítők azok, amelyekkel a leggyakrabban fogtok találkozni. Persze ezeken kívűl még számos kiegészítő létezik, mint pl a bcaa, energizálók, nitrogén oxid fokozók, aminosavak, étkezés helyettesítőK (MRP) stb. stb. A fontos az, hogy mielőtt barmelyiket elkezdenénk használni, nézzünk utána alaposan annak, hogyan és mikor kell fogyasztani, illetve szükségünk van-e rá, vagy sem.
 
A következő részt 4 nap múlva küldjük és a tömegnövelésről fog szólni!